Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegek

Legionella baktérium
Legionella baktérium

A “Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról” szóló rendelet megalkotásának célja az volt, hogy – a ÁNTSZ alapelveivel összhangban – megelőzhetőek legyenek Magyarországon a tavalyi spanyolországi vagy New York-ihoz hasonló méretű, több 100 megbetegedéssel járó járványok. Az elmúlt 10 év tudományos vizsgálati eredményei a Legionella hazai előfordulásáról azt mutatják, hogy fennáll ennek kockázata, annak ellenére, hogy a felismert esetek száma jelenleg alacsony. Ugyanakkor a probléma társadalmi-gazdasági kockázatát jól jelzi az a nagyfokú érdeklődés és aggodalom amely a pécsi egyetemi klinikán észlelt Legionella szennyezést kísérte.

49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet

a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról

Legionella_pneumophila
Legionella_pneumophila

7.§ (1) Ha a kockázatbecslés, illetve a monitoring alapján megállapítást nyer, hogy Legionella-fertőzési kockázat, illetve fokozott kockázat áll fenn, haladéktalanul kockázatkezelésről kell intézkedni.

(2) A kockázatkezelési intézkedési szinteket meghaladó monitoring eredmények esetén a 2. mellékletben foglaltak szerint kockázatkezelésről kell intézkedni.

(3) A létesítménnyel összefüggésbe hozható legionellosis megbetegedés esetén a 2. mellékletben előírt, azonnali beavatkozási szint szerinti kockázatkezelésről kell intézkedni. 

  1. melléklet a 49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelethez a kockázatkezeléssel foglalkozik.
2_melléklet
2_melléklet

A használati melegvíz vizsgálata (évi egy alkalommal, általában egy ponton) csak a fenti létesítmények esetén kötelező. Az egyéb közintézmények feladata a rendelet alapján megállapítani, hogy fennáll-e a Legionella fertőzés kockázata. Amennyiben a használati mód, és a fogékony személyek száma nem indokolja (ami a legtöbb közintézményről elmondható), akkor nincs további (vizsgálati vagy egyéb) kötelezettség.

modszertani-utmutato-legionella-2016

2017_2_Legionella_Modszertani_level_2017

Modszertani level_Legionella_2021

Forrás: ÁNTSZ